Jelenlegi tudásunk szerint a Nyírség egészére többé-kevésbé zárt, összefüggő erdőségek voltak jellemzőek az ember megjelenéséig. A Sóstói-erdő minden bizonnyal egyike a nyírségi őserdők kevés számú maradványának. Fejlődése szempontjából említést érdemel, hogy nagyon közel - mintegy 4 kilométerre - helyezkedik el a Tisza egykori öntésterületétől (azaz a Rétköz peremétől), ezért közvetlen kapcsolatban volt az azóta már szintén elpusztult magas-ártéri erdőségekkel. Egy jól ismert anekdota szerint azonban Nyíregyháza erdeje egy véletlen elírásnak köszönheti a létét. Eszerint valamikor az 1700-as évek elején a Bécsben lakó földesúrnak elfogyott a pénze, s látván, hogy a mák ára igen magas, elhatározta, hogy nyíregyházi birtokán nagyban termeszteni fogja ezt a növényt. Írt hát az ispánnak, hogy ezer hektárt azonnal vessenek be mákkal. Mikor egy év után hazaért, döbbenten látta, hogy a mákgubók helyett apró tölgycsemeték díszlenek a hatalmas területen. Mikor kérdőre vonta az ispánt, kiderült, hogy a földesúr elfelejtett ékezetet tenni az "a" betű fölé: így nem mákkal, hanem makkal vetették be a földet. Nem kell nagy szakértelem ahhoz, hogy megtaláljuk ennek az "igaz történetnek" a gyenge pontjait. Nyíregyháza területén legelőször egy 1426-ból való okmány említ erdőt. A Sóstói-erdő jelenlegi helyén történő ábrázolása először az I. Katonai felmérés 1784-ben készült térképlapján látható. A felméréssel egy időben készült országleírás szerint ekkor fiatal, sűrű tölgyerdő állt itt. Az erdő területén már ekkor - és a későbbi ábrázolásokon is - több jelentős kiterjedésű vízállásos-mocsaras folt volt, ezek azonban a lecsapolások következtében a XX. század elejére jórészt eltűntek vagy összezsugorodtak. Közvetett információk arra is utalnak, hogy a magasabb buckatetőkön fátlan tisztások is voltak. 1824-es átadási okmányból tudjuk, hogy az erdőművelés már az örökváltság előtt vágásos rendben történt. Rendszeres üzemterv szerinti kezelés 1883 óta történik. Később megjelent az igény a sokkal ésszerűbb erdőhasználatra. Ennek több oka van. Egyrészt a trianoni békeszerződést követően Magyarország fa-nagyhatalomból egycsapásra erdőben igen szegény országgá változott, s véget kellett vetni a rablógazdálkodásnak. Másrészt a polgáriasodó lakosság igénye is megnőtt a szép kikapcsolódást nyújtó erdei környezetre. 1924-ben célul tűzték ki az akácosok 30 éven belüli tölgyessé alakítását és a szálerdő üzemmód (azaz makkról való tölgynevelés) bevezetését a gazdasági rendeltetésű erdőrészletekben. Még inkább előremutató célkitűzés volt, hogy a parkerdő rendeltetésű részletekben szálalást írtak elő. A tölgyesek vágásfordulóját a gazdasági erdőben 100, a parkerdőben 120 évben határozták meg. A legszomorúbb tendencia, hogy az erdő területe az elmúlt évszázadok során fokozatosan csökkent. 1774-ben még 588 hektár, 1924-ben 520 ha, 1936-ban pedig csak 464 ha volt az erdő területe, az 1978-ban készült erdészeti üzemterv szerint pedig mindössze 375 hektár. A zsugorodás oka a város terjeszkedése. Jelenlegi állapot szerint a Sóstói erdőtömb területe 371 ha. A csökkenés mellett erős feldarabolódás is kezdetét vette: 1872-ben megépült a Nyíregyháza-Csap vasútvonal, 1905-ben a kisvasút, a ma ismert Sóstói út pedig csupán néhány évtizede épült meg. Egyes részei a XX. században beépültek, a Kórház, a Főiskola, a Vadaspark, több üdülő is az erdőből harapott ki újabb részeket. A legutóbbi üzemtervi időszakok során természetvédelmi szempontból kedvezőtlennek kell értékelni az őshonos állományokban nagyobb összefüggő területeken végzett tarvágásokat, melyeket gyakran helyben nem őshonos fajjal (vöröstölgy, cser) történő beültetés követett. De ma már találunk itt erdei- és feketefenyőt, juharlevelű platánt, madárcseresznyét, zselnice meggyet, kanadai vasfát, fehér akácot, bálványfát, juhart, hársat, kőrist, szilt, mézgás égert, gyertyánt, csertölgyet, fekete diót, szomorú füzet, bibircses nyírt, ostorfát.